Jegyvásárlás

Jegyvásárlás

művész


Sipos  Marianna
2

Sipos Marianna

Primadonna (szoprán).

9 éves korában kezdett hegedülni, majd a középiskola mellett énekelni tanult. Az érettségi előtt még jogásznak készült, de 19 évesen már a Zeneakadémia ének szakára vették föl. Itt Schmiedt Annamáriánál, Morzsa Oszkárnál, később Pászthy Júlia és Mazalin Wanda irányításával tanult. Még az egyetemi évek alatt…

 Tovább

Aktuális programok


Jelenleg nincs futó program!

Primadonna (szoprán).

9 éves korában kezdett hegedülni, majd a középiskola mellett énekelni tanult. Az érettségi előtt még jogásznak készült, de 19 évesen már a Zeneakadémia ének szakára vették föl. Itt Schmiedt Annamáriánál, Morzsa Oszkárnál, később Pászthy Júlia és Mazalin Wanda irányításával tanult. Még az egyetemi évek alatt énekelte Zerlina szerepét Mozart Don Giovannijából és a Figaro házassága Susannáját. 2007-ben és 2009-ben is elnyerte az egyik legrangosabb fiatal előadóművészeknek adható ösztöndíjat: a Fischer Annie zenei előadóművészi ösztöndíjat. Diplomája óta számos nemzetközi énekversenyen jutott döntőbe, számos különdíjat kapott, koncertezett többek között Norvégia, Oroszország, India, Németország és számos más ország koncerttermeiben, Magyarországon többek közt énekelt a Miskolci Nemzeti Színházban, a Művészetek Palotájában, a Nemzeti Színházban is. 2012 szeptemberében egyedüli magyarként kvalifikálta magát Németország legnagyobb komolyzenei megmérettetésére, a müncheni ARD énekversenyre. 2011 óta a Moltopera Társulat énekesnője.

A varázsfuvola

A varázsfuvola

Győri Nemzeti Színház
  • Pamina
A varázsfuvola

A varázsfuvola

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Papagena
Csongor és Tünde

Csongor és Tünde

MALADYPE SZÍNHÁZ
  • Kurrah, ördög, Az Éj, Nemtők
Hamupipőke

Hamupipőke

Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Hamupipőke
J. Racine: Atália

J. Racine: Atália

Nemzeti Színház zRt.
  • Levita lányok kara
Katona, Erkel, Petőfi: BÁNK BÁN drámai, verses opera

Katona, Erkel, Petőfi: BÁNK BÁN drámai, verses opera

Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Melinda

Ajánlataink


Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!