Jegyvásárlás

Jegyvásárlás

Person


Abigél Králik

Abigél Králik

1998-ban, született a kaliforniai Berkeleyben.
Hegedűtanulmányait négy éves korában Philadelphiában kezdte, majd az ír fővárosban, Dublinban folytatta. 2008-ban Budapestre költözött, ahol Ácsné Szily Éva tanítványaként több hazai és nemzetközi díjat nyert, köztük a 2010-es Koncz János verseny első- és nagydíját. Abigél 2011 szeptemberében Perényi Eszter növendékeként kezdte el tanulmányait…
 Fortsæt

Nuværende programmer


Der er p.t. ingen forestillinger

1998-ban, született a kaliforniai Berkeleyben.
Hegedűtanulmányait négy éves korában Philadelphiában kezdte, majd az ír fővárosban, Dublinban folytatta. 2008-ban Budapestre költözött, ahol Ácsné Szily Éva tanítványaként több hazai és nemzetközi díjat nyert, köztük a 2010-es Koncz János verseny első- és nagydíját. Abigél 2011 szeptemberében Perényi Eszter növendékeként kezdte el tanulmányait a Zeneakadémia Kivételes Tehetségek Tagozatán. 2012 tavaszán a szlovákiai Dolny Kubinban első díjat kapott a Talents for Europe nemzetközi vonósversenyen, majd meghívást nyert Itzhak Perlman Zenei Programjába. Idén a MÁV Szimfonikusokkal koncertezett, és a Savaria Szimfonikus Zenekarral szólistaként működött közre. Tavasz óta új tanárával, Baráti Kristófnál folytatja tanulmányait.

Ön tudja, hogy Magyarország változatlanul bővelkedik kiemelkedő zenei tehetségekben? Legyen részese a pályakezdő fiatalok lendületes, energikus bemutatkozásának! Hangversenyeinken megismerkedhetnek az ígéretes komolyzenei tehetségek tizenéves generációjával.
A beszélgetéssel és vetítéssel színesített hangversenyek műsorában a szóló- és a kamarazene irodalom gyöngyszemei és különlegességei hangzanak fel.

Anbefalinger


Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.