Jegyvásárlás

Jegyvásárlás

Person


Róbert Kovács

Róbert Kovács

1976-ban született Zalaegerszegen.

Zongorázni 5 évesen Bojtár Lászlónál Mohácson,
orgonálni 11 éves korában Peskó Györgynél, Budapesten kezdett.
A budapesti-i Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola orgonaszakán Virágh Endre növendékeként 1994-ben 1. díjat nyert a Salgótarjáni Orgonafesztiválon.
Tanulmányait a bécsi Zeneművészeti Főiskolán folytatta, itt egyházzene és orgona…

 Fortsæt

Nuværende programmer


Der er p.t. ingen forestillinger

1976-ban született Zalaegerszegen.

Zongorázni 5 évesen Bojtár Lászlónál Mohácson,
orgonálni 11 éves korában Peskó Györgynél, Budapesten kezdett.
A budapesti-i Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola orgonaszakán Virágh Endre növendékeként 1994-ben 1. díjat nyert a Salgótarjáni Orgonafesztiválon.
Tanulmányait a bécsi Zeneművészeti Főiskolán folytatta, itt egyházzene és orgona szakokon
diplomázott 2000-ben ill. 2002-ben.

1997 óta állandó vendégorgonista a bécsi Augustinerkirche-ben és a Stephansdom-ban.
Több neves zenekarral, énekkarral lépett fel Bécsben a Musikverein-ban, a Konzerthaus-ban és több európai város koncerttermében.
Énekesként 4 éven át tagja volt a Wiener Kammerchor-nak (karig.: Johannes Prinz), korrepetítorként és orgonistaként több alkalommal dolgozott együtt az Arnold Schönberg Kórussal (karig.: Erwin Ortner).

2001-től 2003-ig a Bécsi Érsekség egyházzenei előadójaként improvizációt és liturgikus orgonajátékot tanított, 2004-től 3 éven át a St. Florian-i Ágoston-Kanonokrendi apátság főorgonistája volt, ahol a világhírű Bruckner-orgona felelőseként évente 140-150 koncertet adott.

Díjak:
1998. Bécs, Nemzetközi „Anton Heiller“ Improvizációs Verseny – 2. díj,
2000. Az osztrák Kulturális Minisztérium díja,
2004. Haarlem, Nemzetközi Improvizációs Verseny – döntő,
2006. Haarlem, Nemzetközi Improvizációs Verseny – 1. díj

A muzsika hangja

A muzsika hangja

Szarvasi Vízi Színház
  • Rolf Gruber
Csipkerózsika, Mesemusical a Gergely Theáter előadásában

Csipkerózsika, Mesemusical a Gergely Theáter előadásában

Jakobi Koncert Kft.
  • Skuespiller
Karácsonyi ének

Karácsonyi ének

Karinthy Színház
  • Mesélő
Karl Zeller: Madarász (operett)

Karl Zeller: Madarász (operett)

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Professzor 2.
Kovács Róbert orgonakoncertje

Kovács Róbert orgonakoncertje

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
  • orgona
Mátyás napi forgatag -interaktív gyermek műsor-

Mátyás napi forgatag -interaktív gyermek műsor-

Vidám Színpad
  • Dress

Anbefalinger


Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.