Jegyvásárlás

Jegyvásárlás

Umelec


Imre Kollár
2

Imre Kollár

Karmester.

1992-ben végzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán karmesterképző szakon. Dolgozott a Magyar Állami Operaházban zenei asszisztensként (1991–1992), volt a Budafoki Dohnányi Zenekar vezető karmestere, illetve a Nemzeti Filharmonikus Zenekar (akkor még Magyar Állami Hangversenyzenekar) betanító karmestere (1992–1994). 1995–2008 között a Kodály Filharmonikusok Debrecen (akkor még Debreceni…

 Viac

Aktuálne programy


Nenašiel sa žiaden aktuálny program.

Karmester.

1992-ben végzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán karmesterképző szakon. Dolgozott a Magyar Állami Operaházban zenei asszisztensként (1991–1992), volt a Budafoki Dohnányi Zenekar vezető karmestere, illetve a Nemzeti Filharmonikus Zenekar (akkor még Magyar Állami Hangversenyzenekar) betanító karmestere (1992–1994). 1995–2008 között a Kodály Filharmonikusok Debrecen (akkor még Debreceni Filharmonikus Zenekar) vezető karmestere és zeneigazgatója, 2008–2010 között a MÁV Szimfonikus Zenekar művészeti vezetője és vezető karmestere. Japánban szemináriumot vezetett Bartók és Kodály műveiről, Spanyolországban nemzetközi mesterkurzust tartott karmestereknek. 1989-ben a Magyar Televízió VI. Nemzetközi Karmesterversenyén közönségdíjat kapott, 1994-ben a trevisói karmesterversenyen első díjas lett. Az összes magyar szimfonikus zenekar mellett számos külföldi zenekarral koncertezett, mint például Új Japán Filharmonikus Zenekar, Bécsi Kamarazenekar, Orchestra Regionale Filarmonia Veneta, Bonni Beethoven Zenekar, Niederrheinische Sinfoniker, Kairói Szimfonikus Zenekar, Szaloniki Állami Szimfonikus Zenekar, Israel Netanya Kibbutz Orchestra, Mexikó Állam Szimfonikus Zenekara, Edmontoni Szimfonikus Zenekar, Calgaryi Filharmonikus Zenekar, Parmai Szimfonikus Zenekar, Orchestra da Camera Fiorentina, Johnstowni Szimfonikus Zenekar, Zágrábi Filharmonikus Zenekar, Belgrádi Filharmonikus Zenekar, San Diegó-i Szimfonikusok, Pori Sinfonietta, Chicagói Szimfonikus Zenekar, Torontói Szimfonikus Zenekar. Karmesterként Európa számos országában vendégszerepelt, mint például Németország, Anglia, Spanyolország, Ausztria, Csehország, Görögország, Románia, Svájc, Szlovénia, Belgium, Finnország, Olaszország, Franciaország, Szerbia, Horvátország, de vezényelt az Egyesült Államokban, Izraelben vagy Ausztráliában is. Kamarapartnerei között olyan neves művészeket találunk, mint Vadim Repin, Ránki Dezső, Kocsis Zoltán, Jandó Jenő, Szabadi Vilmos, Rost Andrea, Dimitris Sgouros, Perényi Miklós vagy Bogányi Gergely.

"A HARMADIK" – Rachmaninov 150

Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
  • Dirigent
A Grál szent templomában

A Grál szent templomában

Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
  • Dirigent
A pillanat varázsa

A pillanat varázsa

Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
  • Dirigent
A pillanat varázsa

A pillanat varázsa

Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
  • Dirigent
Az orosz hegedű - Orosz Zenei Fesztivál 2021

Az orosz hegedű - Orosz Zenei Fesztivál 2021

Általános 2
  • Dirigent
Beethoven 250. - I. hangverseny

Beethoven 250. - I. hangverseny

Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
  • Dirigent
Beethoven 250. - II. hangverseny

Beethoven 250. - II. hangverseny

Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
  • Dirigent
Beethoven 250. - III.hangverseny

Beethoven 250. - III.hangverseny

Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
  • Dirigent
Beethoven 250. - V. hangverseny

Beethoven 250. - V. hangverseny

Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
  • Dirigent
Brahms-sorozat - I. hangverseny

Brahms-sorozat - I. hangverseny

Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
  • Dirigent
Brahms-sorozat - II. hangverseny

Brahms-sorozat - II. hangverseny

Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
  • Dirigent
Brahms-sorozat - III. hangverseny

Brahms-sorozat - III. hangverseny

Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
  • Dirigent
Brahms-sorozat - IV. hangverseny

Brahms-sorozat - IV. hangverseny

Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
  • Dirigent
Diótörő herceg kalandjai - családi mesekoncert

Diótörő herceg kalandjai - családi mesekoncert

Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
  • Dirigent
Elveszett és megtalált remekművek

Elveszett és megtalált remekművek

Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
  • Dirigent
Évadzáró koncert

Évadzáró koncert

Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
  • Dirigent
F.Hérold-F.Ashton: A rosszul őrzött lány / La fille mal gardée - ballet

F.Hérold-F.Ashton: A rosszul őrzött lány / La fille mal gardée - ballet

Magyar Állami Operaház
  • Dirigent
Farsangi Strauss-est meglepetésekkel

Farsangi Strauss-est meglepetésekkel

Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
  • Dirigent
In memoriam Kocsis Zoltán

In memoriam Kocsis Zoltán

Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
  • Dirigent
Karácsonyi koncert

Karácsonyi koncert

Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
  • Dirigent
Kodály Filharmonikusok Debrecen / FELFEDEZÉSEK / 18:30 Előhang BBNH

Kodály Filharmonikusok Debrecen / FELFEDEZÉSEK / 18:30 Előhang BBNH

Müpa
  • Dirigent
Korunk Zenéje / Debreceni Kodály Filharmónia

Korunk Zenéje / Debreceni Kodály Filharmónia

Filharmónia Budapest Nonprofit Kft.
  • Dirigent
Latin varázs

Latin varázs

Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
  • Dirigent
Lemezbemutató koncert

Lemezbemutató koncert

Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
  • Dirigent
MÁV Lukács/3. Zeneakadémia

MÁV Lukács/3. Zeneakadémia

MÁV Szimfonikus Zenekar
  • Dirigent
MÁV Szimfonikus Zenekar - Beethoven est

MÁV Szimfonikus Zenekar - Beethoven est

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Dirigent
Metamorfózis

Metamorfózis

Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
  • Dirigent
Missa Solemnis

Missa Solemnis

Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
  • Dirigent
MODERN +1 (ETŰD)

MODERN +1 (ETŰD)

Magyar Állami Operaház
  • Dirigent
Múzsák és szerelmek

Múzsák és szerelmek

Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
  • Dirigent
Nagyheti hangverseny

Nagyheti hangverseny

Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
  • Dirigent
Olasz emlékezet

Olasz emlékezet

Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
  • Dirigent
Opera a Zene Világnapján

Opera a Zene Világnapján

Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
  • Dirigent
Opera a Zene Világnapján

Opera a Zene Világnapján

Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
  • Dirigent
P.I. Csajkovszkij: A diótörő / The Nutcracker - ballet

P.I. Csajkovszkij: A diótörő / The Nutcracker - ballet

Magyar Állami Operaház
  • Dirigent
R. Wagner: Tannhäuser

R. Wagner: Tannhäuser

Magyar Állami Operaház
  • Dirigent
Rómeók és Júliák

Rómeók és Júliák

Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
  • Dirigent
Rómeók és Júliák – pótjegyek

Rómeók és Júliák – pótjegyek

Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
  • Dirigent
Út a fény felé

Út a fény felé

Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
  • Dirigent
Verdi-Bartók-Rimszkij-Korszakov koncert

Verdi-Bartók-Rimszkij-Korszakov koncert

Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
  • Dirigent
Wagner képek

Wagner képek

Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
  • Dirigent
Zenei nagyhatalmak

Zenei nagyhatalmak

Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
  • Dirigent
“Mondd meg nekem, mit dalolsz, megmondom, ki vagy.” - 140 éve Kodállyal

“Mondd meg nekem, mit dalolsz, megmondom, ki vagy.” - 140 éve Kodállyal

Coopera Művészeti Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Dirigent

Ponuky


Upozornenie! Časový limit na nákup čoskoro vyprší!
odhadovaný zostávajúci čas:
00:00

položka/y v košíku

celkom:


Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.