Jegyvásárlás Bérletvásárlás

Jegyvásárlás

Program


Aktuális előadások




2023. augusztus 18. (péntek), 19. (szombat)

esőnap: augusztus 20. (vasárnap)

PLETYKAFÉSZEK

bohózat

a Veres1 Színház vendégjátéka

New York város alpolgármestere tízéves házassági évfordulója alkalmából baráti vacsorát rendez. A vendégségbe érkező elegáns házaspárok estéjét azonban jelentősen megnehezíti, hogy az ünnepeltek eltűntek, a személyzet házon kívül van, a vacsora sehol, az emeleten pedig lövések dördülnek.

Ebben a helyzetben rögtön megindul a szóbeszéd – vad találgatások kapnak szárnyra, mindenkinek eszébe jut egy titok, amit a szomszédja fülébe suttoghat, miközben a társaság tagjainak arra is ügyelniük kell, hogy elkerüljék a botrányt: ennek érdekében pedig gondosan titkolóznak egymás előtt is. Nem csoda, hogy a kiérkező rendőrség már egy olyan történettel találkozik, ami még a legvadabb pletykarovatokból is kilógna…

A vígjátékok mestere, Neil Simon ezúttal is kivételeset alkotott. Krimitörténettel fűszerezett bohózata a Jászai Mari-díjas Nagy Sándor rendezésében az első perctől az utolsóig fenntartja a feszültséget, miközben nagyszerű lehetőséget kínál a színészeknek az önfeledt, egész színpadot betöltő komédiázásra. A Veres1Színház előadására ellátogatóknak nincs is más dolga, minthogy hátradőlve figyeljék a pletykák útját, s közben remekül szórakozzanak a felső tízezer bajba keveredett tagjain.

Ajánló


New York város alpolgármestere tízéves házassági évfordulója alkalmából baráti vacsorát rendez. A vendégségbe érkező elegáns házaspárok estéjét azonban jelentősen megnehezíti,…

2023. augusztus 11., 12., 13., 18., 19., 20. 21.00 esőnapok: 2023. augusztus 14., 15., 21., 22.

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!